A második világháború után Magyarország belépett a szovjet hatásgömbbe, majd csatlakozott a kölcsönös gazdasági támogatás Tanácsához (COMECON), amelyet központi gazdasági légkör, előkészített gyártás és kereskedelem jellemzett, valamint a Varsói Szerződés, a kommunista blokk fegyveres erők védelmi társasága. Magyarország szerepét a szovjet uralom alatt álló Keleti Blokkban leginkább az 1956-os változás azonosította. Pontosabban, néhány évvel azután, hogy az átalakulást ténylegesen elnyomták, és a megtorlások is befejeződtek, a kommunista szövetségi kormány megváltoztatta a tervét. A hatvanas éveket a gazdasági növekedés és a nagyobb szabadság bevezetése jellemezte. A piac sajátos liberalizációja következett be, később pedig még apró kapitalizmusokat is lehetett előállítani (ami a szocialista rendszerben példátlan). Ugyanakkor a magyarok nagyobb rugalmasságot élveztek a vasfüggöny ellentétével szemben, bár bizonyos korlátozásokkal (például a nyugati pénz minimális ütemezésével).
A hidegháború alatt Magyarország igyekezett csatlakozni a nyugati világ által alapított nemzetközi szervezetekhez, mint például az Általános Vám-és kereskedelmi egyezményhez (GATT), a nemzetközi Valutaalaphoz (IMF), valamint a Globe Bankhoz. Magyarország 1973-ban, illetve 1982-ben csatlakozott ezekhez a vállalatokhoz. Ami az Európai asszimilációt illeti, az Európai Gazdasági szomszédság (EGK) kezdete után csaknem harminc évig a Szovjetunió, valamint a kommunista blokk formálisan nem azonosította az EGK-t, következésképpen kormányzati szinten nem voltak intézményi kapcsolatok a felek között. Ráadásul a KGST nemzeteket az EGK „államkereskedő” nemzetekként határozta meg, ami kereskedelmi diszkriminációt eredményezett. Mindazonáltal ebben az összefüggésben Magyarország arra törekedett, hogy növelje a nyílt piacon való elhelyezését azáltal, hogy bizonyos tételek kereskedelme tekintetében kedvezőbb megállapodást kötött. 1968 és 1971 között az Európai kompenzáció és a sertés -, vörösbor -, valamint sajtpiac főbb Magyar exportáló cégei között megkötötték a feltételezett technológiai vagy árbiztosítási megállapodásokat (a közösségi gazdálkodási díjakra vonatkozó iránymutatásnak megfelelően). Ezután 1978 és 1981 között az acél -, textil-és ruházati ágazatokban, valamint a bárány-és kecsketermékekben az úgynevezett ágazati vagy önkorlátozási megállapodásokhoz jutottak. Ebben a tekintetben Magyarország azon országok közé tartozott, amelyek úttörő szerepet játszottak az EGK-val való gazdasági kapcsolatok kialakításában.
A kapcsolatok közelítése és intézményesítése
A hetvenes években a két blokk közötti kapcsolatok egyre lazábbak lettek, és úgy tűnt, hogy a COMECON az EGK politikai elismerését is megértette a közeledésre irányuló erőfeszítésekkel. Erre két egyértelmű példa volt. Az első a Helsinki záróokmány 1975-ben a szocialista országok és a térség közös aláírása volt, amely mindkét fél különböző értékeinek megosztását tanúsította. A második az EGK-COMECON előnyben részesített szakmai keretmegállapodás szerinti elszámolások kezdete volt, amely 1981-ig folytatódott. Bár a tárgyalások nem vezettek megállapodásra, a szakemberek rutinszerű találkozói önmagukban is jelentős változást észleltek a kapcsolatokban (v. Bal Bal a KGST tagjaként Magyarország szorosabb kapcsolatok kialakítására törekedett az EGK-val. A magyar szövetségi kormány megkezdte a telepeket, és 1988-ban egy bizonyos ponton engedélyezte a Kereskedelmi és részvételi megállapodást (amelyet Moszkva nem ellenzett). A megállapodás elsődleges célja a szakmai kapcsolatok általános jogának biztosítása volt, amely magában foglalta az előítéletes cselekmények 1995-ig történő megszüntetését, a közös politikai elismerés megteremtését, valamint a részvétel kiterjesztését az üzleti területen túl. Nem sokkal később Kelet-Európát forradalmi, politikai, társadalmi és gazdasági kiigazítások keresztezték. 1989 augusztusában megnyitották a határt Magyarország és Ausztria között, lehetővé téve keletnémet állampolgárok százainak nyugatra menekülését (Lásd még német újraegyesítés). Az eseményre Habsburg Ottó és pozsga Imre református lelkész védnöksége alatt került sor. A következő hónapban a magyar szövetségi kormány hivatalosan megnyitotta a határokat, novemberben pedig a berlini fal felülete leesett, ami hullámzó hatást váltott ki az egész kommunista blokkban. Ezért a kelet-európai kultúrák alapvetően békés felkelései gyorsan lecsökkentették a régi rutint, és véget vetettek a Kelet és Nyugat közötti korábbi megosztottságnak. Ez egyáltalán nem történt volna meg Mihail Gorba G szovjet elnök nélkül
Az európai szomszédság; haladó változások
Az európai térség 1989-1990-ben három intézkedéssel azonnal elismerte és fenntartotta ezeket az élvonalbeli változásokat: megszüntette a szakmák megkülönböztetését ezekkel az Államokkal szemben, bevonta őket az Általános Preferenciarendszerbe (GSP), és végül egy vissza nem térítendő segélycsomagot, a szomszédsági segélyprogramot a gazdaság újjáépítésére (Lengyelország, Magyarország a help for the repair of the Economy PH demokráciák a politikai és pénzügyi átmenetben. Időközben Magyarország az Európa Tanács tagjává vált, 1996-ban csatlakozott a Gazdasági Együttműködési és fejlesztési szervezethez (OECD), majd hosszabb előkészületek után 1999-ben csatlakozott az észak-atlanti Szerződés szervezetéhez (NATO), valamint Lengyelországhoz és Csehországhoz, a keleti országrész kezdeti nemzeteihez. Magyarország emellett azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 1995-ig csatlakozzon az Európai Közösséghez, ám az alkalmak ezt a pillanatot legalább egy évvel késleltették.
A társulási eljárás: 1990-1994
Az első három közép-európai országban már 1990-1991-ben megkezdődtek a szervezeti egyezmények az Európai térségekkel, és 1991 decemberében Lengyelország, Magyarország és a Csehszlovák Köztársaság is aláírta a külön társulási szerződéseket, az úgynevezett európai szerződéseket (az utóbbi Szövetség 1993-as felosztásának megfelelően Csehországnak és Szlovákiának is újra kellett tárgyalnia, és még ugyanabban az évben alá kellett írnia egy vadonatúj megállapodást). Az Európai szerződéseket két részre osztották, a szerződés elsődleges szövegére, valamint a szakma liberalizációjáról szóló feltételezett ideiglenes Szerződésre. Magyarország esetében az első csak 1994-ben lépett hatályba, de a kevésbé bonyolult ratifikációs eljárásnak köszönhetően az ideiglenes megállapodás jelenleg 1992-ben léphet hatályba. Ettől az évtől kezdődött a szakma egyenlőtlen liberalizációja az ünnepségek között: az első 5 évben az EGK-nak és a másik 5 évben Magyarországnak fokozatosan fel kellett szüntetnie az ipari szakma minden személyre szabott akadályát, valamint csökkentenie kellett a tarifákat az érzékeny területeken (például a mezőgazdaságban).
2001-ben létrejött az ipari termékek szabadpiaca Magyarország és a tizenötödik EGK között, amely Magyarország egyik legfontosabb kereskedelmi területe, továbbá jelentősen javultak az agrárkereskedelem feltételei. A dosszié kezelte a tőke tevékenységét (fokozatos liberalizáció) és a letelepedés módozatait (országos terápia bevezetése), míg a szolgáltatásoknál ezek nem liberalizáltak, valamint a munkavállalók ingyenes mozgása elsősorban az egyes résztvevő államok és az érintett nemzetek közötti kétoldalú szerződéseken alapult. Az 1994-es nyomásgyakorlásban részt vevő egész Európa-megállapodás struktúrát biztosított a rutinszerű politikai és intézményi megbeszélésekhez, jogi harmonizációt kínált, új területeket vezetett be a részvételhez, és biztosította a PHARE támogatási program folytatását a beiktatási folyamat gazdasági támogatásával, az Európai Beruházási pénzügyi intézmény (lásd Van den Bempt, Theelen, 1996). Az Európai megállapodások azonban egy konkrét szempont tekintetében korlátozták a közép-európai országok elvárásait: ezek az államok a preambulumban a teljes előfizetés kilátását tervezték, egy olyan elkötelezettséget, amelyet a résztvevő államok még nem osztottak (amelyek először készültek fel a Maastrichti Szerződés által előírt alapvető elmélyítésre). A preambulum következésképpen csak a társult országok azon vágyára utalt, hogy a jövőben beiktatásra kerüljenek.